Bejegyzések

Karib térség hajóval

Kép
 2025. Október 26-án feljutottunk az Emerlad Princess hajóra. Amikor megérkeztünk a kikötőbe a 19-es dock-ba, már vártak minket a csomagkora segítettek rá tenni a z otthon kinyomtatott csomagjelölőket, ami alapján majd felkerülnek a csomagok a szobába. Tehát nem nekünk kellett vonszolnunk magunkkal. Ezután kb egy fél órás sorban állás után eljutottunk az átvilágítási pontra, ahonnan a megfelelő asztalhoz kellett menni (kinek, milyen színű a medálja, az alapján, hogy hanyadszor utazik a hajótársasággal), ahol személyi igazolás után megkaptuk a névre szóló medalionokat.  A hajó egyik specialitása a medalion. Ezt kártya helyett kell használni és van hozzá applikáció is. Azon van lokátor, simán tudod követni az utazó társaidat merre járnak, mindenféle telefonálgatást mellőzve. A hajó egy felújított, 2007-ben épült hajó, megtartotta klasszikus kialakítását. Ehhez ragaszkodik is a hajótársaság. Nincs rajta vidámpark, csúszda stb... ennek ellenére nagyon sok jó program van a hajón. É...

Miami

 2025.10.23. Indulás Ferihegyről LOT-tal Varsóba, majd átszállás és meg sen állunk Miami-ig A gép boing 787-7, első ránézésre nagyszer De sajnos bebizonyosodott, hogy a pozitív élmény a Varsóig vezető úton, nem mondható el a tengerentúli útró A 9. Sorban, ahol ültünk, középen nem volt villany, egyik lámpa sem égett. 2 monitor rossz vol Az étkezések minősége jó volt, viszont a másodikat olyan sokára adták, hogy a csapat rendesen éhezet Egyébként mindenki kedves volt. Női pilótánk volt Miamiba érve egy előre lebeszélt magyar taxis várt minke A beérkezéskor hiába töltöttem ki az online bejutási appot, mivel rossz sorba álltunk feleslegesen dolgoztam vele. Nem kellett Újlenyomat levétel és fotó készült mindenkiről. Megkérdezték hova megyün A hotel, ahová érkeztünk elvileg 4 csillagos volt. Itthon mem lenne ennyi. Az bizto Persze a bőröndömet a reptéren hagytuk, a peronon. De  magyar sofőr element érte és utánunk hozt Miután elfoglaltuk a remek szállást, kimentünk vacsorázni. A szé...

Kanári szigetek

 2025. Június elején utaztunk 5 órás repülőúttal Tenerife szigetére. Egy nagyon kellemes éghajlatú - nappal meleh, párás, este hűvös, néha vékony kardigános idő- időjárással rendelkezik. Egy hetet töltöttünk ott, kirándulásokkal tűzdelve. Amit érdemes megnézni: Loro park -zseniális állatkert az észak- nyugati parton.  Tedie  - a vulkáni hegy, amire egy nagy kapacitású felvonóval lehet felmenni. A jegyeker érdemes online megvenni és figyelni az aznapi időjárást. Fent mindig hideg van, kevés levegő és szél. Érdemes így öltözni, nyáron is. Kabát, sapka vagy kapucni. Egy órát lehet maximum fent lenni. De ezt érezni is fogod, mert ahogy tempózol, úgy kapkodod majd a levegőt. Esetleg szédüléssel, gyengeséggel is járhat, a kis mennyiségű oxigén jelenlét miatt. De megéri felmenni. Érdemes megnézni a 3 óriás sziklát, Gigantos- a nyugati parton, illegve Santa cruzt. Ha van kedv, el.lehet menni banánültetvényre, nemzeti növényük, termése kis méretű, citrusos ízű banán. 2000 éves sár...

Stockholm családdal

Másik bakancslistás hely a baltikum. Stockholm volt elsősorban az úticél. Blanka talált jó áron jegyeket. Február elejére. Nem kellett sokáig győzködnie minket, hamar elkezdtem a szervezést. Zsoltom is gyorsan áldását adta, szóval le is foglaltam a gépet hat főre 2023.02.02-05-ig.  Szállás: Jól meg kellett nézni, hogy ne közös fürdőszobás legyen. Aránylag kedvező áron lehetett szállást foglalni. Két apartmanra esett a választásom. A Sikla városrészben voltunk kb 30 percre a központi pályaudvartól, a belvárostól 25 percre tömegközlekedéssel.  Wizzairrel mentünk, Skvasta reptérre értünk. Ez a reptér direkt fapados járatoknak épült. Elég messze van Stockholmtól, 70 perc busszal az út transzfer busszal. Igen, azt is foglaltam Flyfussarna buszon vettem online return jegyet. Este érkeztünk a csatlakozások flottul mentek, C terminálra érkeztünk. Onnan metróval majd villamossal mentünk Sikla kaj-ig. Az apartmant nehezen találtuk meg. A park inn hotellel volt egybeépülve, csak ezt a le...

Maldív utazás - Cocoon sziget

Kép
Januárban kitaláltuk, hogy most belevágunk és komfortzónánktól kívül (Horvátország, Olaszország) megyünk nyaralni. Egyik ismerősünk ajánlott utazási irodát, akivel mi is utaztunk végül, Araamu Travel, Bodnár Zoltán szervezésével. Meg voltunk elégedve a szolgáltatással, illetve az ajánlatokkal. Elmondtuk mit szeretnénk, ahhoz mérten ajánlottak szigeteket, ellátással. Mi a Lhavigany szigetcsoport (Atoll) egyik szigetét a Cocoon (selyemgubót jelent) sziget et választottuk. Azt tudtuk, hogy nincs  a szigetnek saját reef-je (korallzátonya), de a hotel biztosít ingyenes sznorkelezési lehetőséget minden nap. Erre viszont fel kellett iratkozni, amiről 3x "lekéstünk". Azért nem mentes az élővilágtól a sziget öble sem, többféle halat, rákot, cápát és ráját is láttunk, igaz keresni kellett.  Na de ne szaladjunk előre. Az utazás: Emirates géppel utaztunk (2*5 óra kb). Elég nagy a hely a lábnak, monitor az üléstámlán, magyar filmet is lehetett nézni, kedves, segítőkész személyzet.  ...